Alapterület: -

Autóker Lakóingatlan fejlesztési üzletág: közel 3000 felépített lakás!


2000 óta - teljes profilváltást követően - az Autóker Holding Zrt. legfőképpen a lakó- és ipari ingatlanok fejlesztésére koncentrál.

A lakóingatlan fejlesztések már 2000-ben elindultak, Budapest legfrekventáltabb területein. Projektjeink adottságainak maximális kihasználásával az elmúlt évek során Magyarország egyik vezető ingatlanfejlesztőjévé váltunk.


2002-ben, a XIII. kerület frekventált, a Duna-parthoz és a Margitszigethez közeli övezetében épült föl az Autóker Holding Zrt. első lakóépülete, a 316 lakásos Cézár Ház, ahol cágünk központi irodája is helyet kapott. Közvetlen környezetében 446 lakással átadásra került a Kleopátra Ház, melynek sportlétesítményei számtalan lehetőséget biztosítanak a kikapcsolódásra, ezt követően pedig a Római Kert, melynek a 380 lakása mellett egyedülálló belső kertje a városban kuriózumnak számít. Ezzel párhuzamosan cégünk a belvárosban négy további projektet valósított meg. A Deák tér és az Andrássy út szomszédságában lévő 53 lakásos Heléna Ház, a Székely Mihály utca és Király utca sarkán álló Király Udvarmely 144 lakásos épületként számos díjat nyert, igen közkedvelté vált amiatt, hogy újépítésű épületként is remekül illeszkedik a belváros patinás hangulatába. Az ugyancsak a Király utca vonzáskörében található 58 lakásos Léda Ház, valamint az egyedülálló Gozsdu Udvar épületegyüttes harmonikusan illeszkedik a nagy múltú városrészbe. A Gozsdu Udvar hét épülete a belső udvarokkal, valamint a Holló utcai újépítésű résszel összesen 249 lakást és közel 50 kereskedelmi üzlethelyiséget foglal magába.


Természetesen a belvárosi fejlesztések megvalósítása közben már javában folytak az előkészítési munkák Budapest egyik legnagyobb lakóingatlan fejlesztésének előkészítésére, ahol az Autóker Holding Zrt. egy új városrész megépítésébe kezdett a Marina Parton. A sokak által Foka-öböl néven ismert terület, a XIII. kerületben, közvetlenül a Duna Parton helyezkedik el. A sok előkészítést (pl.: partfeltöltés) igénylő projektből már megvalósult a Marina Part I.üteme, az elsőként elkészült 3 épület összesen 224 lakásból és 3 kereskedelmi helyiségből áll, a Marina Part II.üteme, mely 5 épületből és 275 lakásból áll, valamint a Marina Part III. üteme, mely szintén 5 épületből  és összesen 350 lakásból és álló épületegyüttes. Az új városrész fejlesztése közben nem lett elhanyagolva a belvárosi irányzat sem, hisz a 3 épületből álló, összesen 200 lakást és 5 kereskedelmi helyiséget magába foglaló Szinyei Merse Ház is megépítésre került. Ez a projekt az Andrássy út szomszédságában a Szinyei Merse Pál utcában található, ahol cégünk a fejlesztést több régi épület felújításával is kombinálta, ezáltal is új, gyönyörű és élhető városrészt alakítva ki a VI. kerületben. A belváros után újra visszatértünk a Marina Partra, ahol a 4. ütem, azaz a Marina Part Prémium is felépült, 294 lakással valamint 21 kereskedelmi helyiséggel, ezzel utat nyitva a további öböl menti fejlesztéseknek.

 

1132 Budapest, Visegrádi utca 78. tel: (+36 1)236 22 22 email: info@autoker.hu