Alapterület: -

Cézár Ház

Az Autóker menedzsmentje új utat honosított meg a fővárosi lakásépítésben, a vállalat nagy lakóegyütteseket épített a város központjában és egy olyan új életvitel lehetőségét teremtette meg, amely korábban ismeretlen volt a városban.

A nagy fejlesztések első lépéseként 2002. áprilisában átadásra került a Cézár Ház, mely az Autóker Holding Zrt. első lakóingatlan fejlesztése volt, és amely a maga nemében egyedülálló a fővárosban a mai napig.

Az öt darab, kilencemeletes épületből álló együttes a város központjában, a XIII. kerület csendes környezetében helyezkedik el, közel a Dunához, a Hegedűs Gyula utca –Tutaj utca - Visegrádi utca- Bessenyei utca által határolt területen. A 6.552 négyzetméteres telken felépült lakóegyüttes lakásainak össz. beépített területe közel 45.000 négyzetméter.

A Cézár Ház 316 napfényes, 2-5 szobás lakását nagy erkélyek, illetve teraszok egészítik ki. A lakások méretei többnyire a nappali és egy hálós lakásoknál 50-60 négyzetméter között, a 2 hálós lakásoknál 60-80 négyzetméter között alakulnak. Az  épületegyüttes kilencedik emeletén penthouse lakások kerültek kialakításra, melyek vagy 60, vagy 100 négyzetméter alapterületűek. Minden épület tetején tetőkert épült, ahonnan lélegzetelállító panoráma nyílik a városra.

A komplexumban csakúgy, mint az azóta épített valamennyi projektben éjjel-nappali portaszolgálat üzemel kamerás ellenőrző rendszerrel. A lakók kényelmét a fitness-terem, a szökőkutas tetőkert és a kétszintes mélygarázs biztosítja.

A Cézár Ház fő dísze az egykori villamosipari telep klasszicista stílusú, timpanonos kapuja, amelyet az Autóker Holding Zrt. fontosnak tartott megtartani és felújítani. A Cézár Ház és a timpanonos kapu az Autóker Holding Zrt. védjegyévé vált. Az épületegyüttes egyben otthont ad a társaság központi irodájának is.

 



1132 Budapest, Visegrádi utca 78. tel: (+36 1)236 22 22 email: info@autoker.hu