Alapterület: -
Gozsdu Udvar

A Gozsdu Udvar az Autóker Holding Zrt. legkülönlegesebb munkája, mivel a műemléképület felújításával az épületek és udvarok láncolatából álló komplexum visszanyerte eredeti homlokzati megjelenését és egykori funkcióját. Budapest egyik legimpozánsabb épületegyüttesének története a XX. század legelejéig nyúlik vissza, a hét épületből és az azokat összekötő hat udvarból álló komplexumot 1900-ban kezdte terveztetni, majd két évvel később Czigler Győző tervei alapján építtetni a Gozsdu Manó által létrehozott Gozsdu alapítvány. A sokáig az alapítvány által kezelt Gozsdu Udvart először 1952-ben államosították, s ezt az állapotot a Románia és Magyarország között, 1953-ban megkötött államközi megállapodás is szentesítette. Ezt követően 2001-ben értékesítették magánbefektetőknek, ezzel megteremtve annak lehetőségét, hogy az egykoron Budapest meghatározó kiskereskedelmi centrumának tartott Gozsdu Udvar újra régi pompájában tündököljön. A Gozsdu Udvar a Magyar Ingatlan Kft.- vel kötött adásvételi megállapodás eredményeként 2004-ben került az Autóker Holding Zrt. tulajdonába. A Gozsdu Udvar felújítása mellett az épületkomplexum Holló utcai részén lakások, mélygarázs, illetve parkolóház kialakítására került sor. A Király utca 13 –Holló utca- Dob utca 16. által határolt területen a reprezentatív üzletsor is felújításra került. A felújítás során a Gozsdu Udvarban 123 lakás épült, míg a földszinten és a pinceszinteken 28 kereskedelmi és vendéglátó célú üzlethelyiség kerül kialakításra. A Holló utca 6. szám alatti telken 238 férőhelyes parkolóház épült. A Holló utca 10-12-14. szám alatt, a pinceszinteken összesen 98 férőhelyes parkoló, valamint Magyarországon elsőként Holmes Place wellness centrum épült, a földszinten 10 üzlethelyiség található, az ötemeletes, tetőtér beépítésű épületekben pedig 126 lakás került kialakításra. Az Autóker Holding Zrt. mindent megtett azért, hogy a Gozsdu Udvar a belváros új turisztikai látványossága legyen, miközben a belvárosi zsidó negyed, a felújításnak is köszönhetően, visszanyerhesse régi pompáját.

1132 Budapest, Visegrádi utca 78. tel: (+36 1)236 22 22 email: info@autoker.hu